Fimvetítés és beszélgetés a Freedom Közösségi Házban

By on
In Uncategorized /

A Debreceni Színjátszó Stúdió Egyesület két alkalommal kölcsönzött az egyesülettől fehérbotot, melyeket színházi előadásban és filmben használtak.

Cserébe felajánlották, hogy a két látássérült férfiről szóló, – a Végtelenben kettő című – több nemzetközi fesztiválon díjat nyert rövidfilmet, melyben a két fehérbotot Cserhalmi György és Dunai Tamás színművészek használták, levetítik az egyesület tagjainak. A kisfilmet narrálva lehet megtekinteni.

Ezt követően szakmai és baráti beszélgetésre invitálják a részvevőket a filmről egy pohár tea és pogácsa mellett.

A film időtartama: 15 perc. A vetítés előtt az egyesület színjátszói felolvassák az eredeti novellát dramatizált formában, amiből a film készült, illetve a filmben elhangzó dialógusokat is – így már ismertebb szöveget hallhatnak az érdeklődők a vetítés alatt.

  • A vetítés időpontja: 2021. szeptember 30 (csütörtök) 10-12 óra
  • Helyszíne: Freedom Közösségi Ház színházterme (Gázvezeték utca 50. szám).

A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a terem befogadóképessége miatt.

Kérjük jelentkezését legkésőbb 2021. szeptember 27-ig (hétfő) jelezze a 06 30 499 58 48-as telefonszámon.

Üdvözlettel:

Bora Sándor

alelnök

Cikk megosztása