Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete

Elnökségi tagok bemutatkozása

 

Dr. Nagy Sándor - elnök

Dr. Nagy Sándor vagyok. Az egyesület 2003-ban történt megalakulásakor engem választott meg a közgyűlés a szervezet elnökévé. Ebben a tisztségemben harmadszor is megerősített 2013-ban. Ezt megelőzően az MVGYOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének voltam a titkára. A szövetség szervezeti működésébe is ekkor kapcsolódtam be. Jelenleg is tagja vagyok az országos elnökségnek. A szövetség delegált az Országos Fogyatékosügyi Tanácsba, a tanács pedig a Közlekedési Operatív Program Monitoring Bizottságába.

Jogi diplomám a József Attila Tudomány Egyetemen szereztem. Ezen képesítésem első sorban a civil szervezetek működtetése érdekében hasznosítom. Továbbá jogsegélyszolgálat keretében segítem a mozgáskorlátozott és a látássérült személyek ügyeinek intézését.

Legfontosabb küldetésemnek érzem a fogyatékos személyek érdekeinek érvényesítését mind helyi, mind országos szinten.

 

Bora Sándor – alelnök

Bora Sándor vagyok, 38 éves, látássérült. 2013 szeptembere óta dolgozom a Látássérültek Észak alföldi Regionális Egyesületénél. Diplomámat a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán szereztem szociálpedagógus szakon 2013. decemberben.

Az Egyesületnek 2009 óta vagyok tagja és egyben önkéntese, amely által számos alkalommal tudtam segíteni munkájukat és egy kicsit belelátni működésükbe. Ezen kívül a munkahelyem által is sokszor kerülök kapcsolatba az Egyesülettel közös klienskörünknek köszönhetően.

2001-től 2008-ig külföldön éltem, angol nyelvterületen (Kanada). Itt sajátítottam el angol nyelvtudásomat, amit elnökségi tagként szeretnék kamatoztatni a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, fejlesztésében. Továbbá, úgy gondolom, hogy szociális végzettségem által is a legjobb tudásom szerint tudom segíteni a LÉARE munkáját a jövőben.

 

Dr. Kunkli Tiborné - elnökségi tag

Dr. Kunkli Tiborné vagyok. 1997-ben lettem a mai Egyesület elődjének tagja, amely akkor még az MVGYOSZ Hajdú-Bihar megyei Szervezeteként működött. Szociális és gyógypedagógiai asszisztensi végzettséggel rendelkezem. 2006-tól aktívan önkéntes segítőként, 2012-től munkatársként tevékenykedem az Egyesületnél. Alelnökként fontosnak tartom a hatékonyabb eredmények elérése érdekében támogatók és önkéntesek felkutatását. Céljaim közé tartozik az Egyesület passzív tagjait bevonni a kulturális és szabadidős közösségi életbe.

 

Tanka László - elnökségi tag

Tanka László vagyok. 1992-ben születtem Debrecenben. Általános iskolai tanulmányaimat a Dr. Kettesy Aladár Általános Iskolában végeztem. 1999 óta vagyok az Egyesület tagja. 2017-ben végeztem a Debreceni Egyetemen Gazdasági agrármérnökként. 2009 óta önkéntesként segítettem az Egyesület munkáját, de 2017 áprilisa óta, mint dolgozója járulok hozzá az Egyesület működéséhez. Célom, hogy a tagtársak számára minél több szabadidős programot szervezhessünk, valamint minél több tagot tudjunk segédeszköz támogatásban részesíteni. Ezen célok megvalósításához jelenleg is több pályázaton dolgozunk munkatársaimmal. Az Egyesületben a munkámat a legjobb tudásomnak megfelelően fogom ellátni.

 

Bagoly Tiborné - elnökségi tag

2007-ben látássérültként kerültem kapcsolatba az egyesülettel, majd, mint önkéntes részt vettem az Egyesület munkájába. 2015-ben elvégeztem a rehabilitáció nevelő segítő iskolát, és 2015.október.1-től ebben a munkakörben az Egyesület munkatársaként dolgozom. 2017 márciusában megválasztottak a Debreceni Körzeti Csoport vezetőjének, majd 2018-ban az Egyesület elnökségi tagjának. Feladatom, hogy minden tudásommal segítsem a Debreceni Csoport és az Egyesület munkáját.

 

Bálint Gábor Endréné - Felügyelő Bizottság elnöke

T2009-2018-ig dolgoztam az egyesületben. 2011-től, mint irodavezető résztvevője voltam az elnökségi üléseknek. Ez idő alatt az elnökségi ülések napirendi pontjainak előkészítése volt a feladatom. Megtanultam, hogy milyen szabályokat, határozatokat kell betartani. 2018. márciusban kértem a nyugdíjazásomat. Innentől kezdve önkéntesként dolgozom az egyesületben felügyelő bizottság elnökeként.

 

Magyari Sándorné - Felügyelő Bizottság tagja

1969-1994, mint gyógyszertári asszisztens dolgoztam a püspökladányi gyógyszertárban. Önkéntes vöröskeresztes területi titkár voltam. Mindig a beteg emberért, tevékenykedtem.1994-ben rokkant nyugdíjas lettem. 15 éve a Püspökladányi Körzeti Csoport látássérült tagja lettem, azóta, mint önkéntes segítettem az akkori vezetőségnek a munkáját. Három éve a csoport bizalmat szavazott részemre az óta, mint csoportvezető segítem, irányítom, a körzetben élő tagtársakat. .Ezt a munkát eddig önkéntesen, nagy lelkesedéssel végzem. 2018 óta tevékenykedem, mint felügyelő bizottsági tag.

 

Pirik János – Felügyelő Bizottsági tag

Pirik János vagyok, a felügyelő bizottság tagja. Életemet látássérültként kezdtem. Általános iskolába az akkori Gyengénlátók Általános Iskolájába jártam. Később az Egyesület tagja lettem, majd önkéntese is. Jelenleg a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola és Kollégiumban (gyengénlátók iskolája) dolgozom gyógypedagógiai asszisztensként. 2011. évben megválasztottak a "A Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány" kuratóriumának elnökévé. Munkámban és szabadidőmben a látássérült embereket segítem. Felügyelő bizottsági tagként az Egyesület munkáját igyekszem támogatni.


Vissza az előző oldalra

A honlapot tervezte és szerkeszti: Nagy  András

A honlappal kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket
az alábbi e-mail címre várjuk:
latasserultek@gmail.com
Amennyiben szeretne feliratkozni a hetente megjelenő hírlevelünkre, küldjön egy e-mail-t a latasserultek@gmail.com e-mail címre. A tárgy mezőbe írja be, hogy "Feliratkozás hírlevélre".

Ossza meg honlapunkat és keressen minket a Facebook-on!


Facebook oldalunk: www.facebook.com

A honlapon az alábbi mező segítségével tud keresni. Gépelje be a keresendő kulcsszót vagy kulcsszavakat és nyomja meg a Keresés gombot vagy az ENTER billentyűt.