Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete

Összegzés az Egyesület 2018. évi programjaiból

 

A LÉARE a 2018. évben számos programot, rendezvényt valósított meg, melyekre szívesen tekintünk vissza. Reméljük, hogy ez Önök számára is hasznos, érdekes lesz:
Januárban az MVGYOSZ centenáriumi évének megnyitó ünnepségén jártunk, februárban és márciusban farsangot és nőnapot ünnepeltünk Püspökladányban és Hajdúszoboszlón, illetve látó középiskolásokkal versenyeztünk a 2 alkalommal megrendezett jó hangulatú integrált tekenapon.
Ellátogattunk a SEUSO kincsek kiállítására, ahol tárlatvezetéssel bepillantást nyerhettünk a régmúltba, valamint áprilisban a pallagi túrán egy jót sétáltunk az erdőben.
Májusban teljesen sötétben „utaztunk” és egy szerelmes, izgalmakkal teli kalandnak lehettünk részesei a Csokonai Színházban a Vakrepülés Színtársulat által.
Az Egyek-Balmazújváros Körzeti Csoport által kirándultunk a hortobágyi Halastavak körül, ahol kisvasúttal is utazhattunk.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Egyesülethez csatlakozva túráztunk a Bükkben, ahol a gyógynövényekkel is megismerkedtünk és egy finom ebéd is várt minket.
Júniusban a Püspökladányi Körzeti Csoport által Farkasszigeten jártunk, ahol a szakadó eső ellenére jól éreztük magunkat, ugyanis megismertük a Farkassziget történetét és népdal-énekesekkel nótáztunk.
Busszal Gödöllőre kirándultunk, ahol a kastély megtekintésén túl Sissy királynő ruháit is fölpróbáltuk.
Júliusban a Hajdúszoboszlói Körzeti Csoport szervezésében a megszokottakhoz híven strandoltunk, valamint kisvasúttal „körbenéztük” a várost.
Vonattal utazva ismét egy kiránduláson megtekintettük a Tiszalöki erőműveket, illetve egy másik alkalommal Balmazújvárosi fürdőnapon vettünk részt.
Augusztusban a szabadidő kellemes eltöltéseként a Unique együttes felajánlásának köszönhetően részesei lehettünk koncertjének.
Szeptemberben Hajdúdorogon strandoltunk, ahol lovas kocsival is utaztunk, valamint a már megszokott és várva-várt egyesület által szervezett sportnap is megrendezésre került. Ráadásként pedig batyusan kirándultunk Hármashatár-hegy aljára.
Októberben Fehérbot Napot ünnepeltünk Debrecenben, ahol segédeszközökkel és a Távszem projekttel ismerkedtünk meg, illetve az Egyesület kitüntetéseket is adományozott.
Hajdúdorog, Hajdúszoboszló, és Püspökladány is jó hangulatban tartotta meg Fehérbot Napi ünnepségét, az utóbbi kettő városban a már megszokott élőzene és ebéd kíséretében, végül, de nem utolsó sorban az MVGYOSZ is megnyitotta a Fehérbot hetéhez kapcsolódó rendezvénysorozatát.
Ellátogattunk a tokaji szüreti napokra, Nyíregyházán megtekintettük a Munkácsi 50 kiállítást, és a narrált Richter Flórián cirkuszi előadást, valamint időutazással Szabó Magda életét is megismertük.
Decemberben a Debreceni Körzeti Csoport sportos klubfoglalkozásán tapintható társasjátékokkal játszottunk, megismertük a beszélő darts-ot, miközben forró teát és süteményeket fogyasztottunk.
A budapesti operettszínházban egy felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak az MVGYOSZ centenáriumi évének záró rendezvénye alkalmából.
Debrecenben nótaénekesek és a Heves Megyei Egyesület közreműködésével karácsonyi dalokat és operett slágereket hallgattunk az elegáns Viktória étteremben megtartott karácsonyi ünnepségen, majd ebéd után kifulladásig táncoltunk.
Az év során 33 alkalommal tartottunk érzékenyítő foglalkozást iskolák, óvodák számára, illetve egyéb felkérésekre, szorosan együttműködve a Család, Esélyegyenlőségi és Önkéntes Házzal, a Mester utcai Családsegítő Központtal és egyéb szervezetekkel. Összesen 2230 személyhez jutottunk el az esélyóráink alkalmával.
Mindezek mellett ügyfélszolgálati tevékenységünket heti 31 órában láttuk el. Az év során 3717 fő látássérült és látó ügyfél fordult hozzánk segítségért.
Az egyesület által működtetett 9 körzeti csoport vezetői havonta fogadóórát tartottak és lakóhelyükhöz közel várták az érdeklődő tagokat, illetve színvonalas szabadidős és kulturális programokat szerveztek.
Minden héten kiküldtük elektronikus hírlevelünket összesen 59 alkalommal. A szolgáltatásra 644 fő feliratkozott tagunkat tartunk nyilván.
Bízunk abban, hogy akik ellátogattak rendezvényeinkre, feledhetetlen élményekkel lettek gazdagabbak, akik pedig nem vettek részt az eseményeken, őket arra bátorítjuk, hogy látogassanak el ez évi programjainkra!
Reméljük, hogy a 2019-es évben is megtisztelnek jelenlétükkel rendezvényeinken!
Babik Tamás
LÉARE munkatársa


Vissza az előző oldalra

A honlapot tervezte és szerkeszti: Nagy  András

A honlappal kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket
az alábbi e-mail címre várjuk:
latasserultek@gmail.com
Amennyiben szeretne feliratkozni a hetente megjelenő hírlevelünkre, küldjön egy e-mail-t a latasserultek@gmail.com e-mail címre. A tárgy mezőbe írja be, hogy "Feliratkozás hírlevélre".

Ossza meg honlapunkat és keressen minket a Facebook-on!


Facebook oldalunk: www.facebook.com

A honlapon az alábbi mező segítségével tud keresni. Gépelje be a keresendő kulcsszót vagy kulcsszavakat és nyomja meg a Keresés gombot vagy az ENTER billentyűt.