Körzeti csoportok

Körzeti csoportok működése

Az Egyesület szolgáltatásainak hatékonyabb ellátása érdekében 9 körzeti csoportot (Berettyóújfalu – Biharkeresztes, Egyek-Balmazújváros, Debrecen, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hosszúpályi, Püspökladány,) működtet. A körzeti csoportok feladata, hogy a vak és gyengénlátó emberek részére a lakóhelyükhöz közel biztosítsák az Egyesület egyes szolgáltatásait:

  • Rendszeres fogadóórát tartanak a településeken;
  • Szabadidős és kulturális programot szerveznek tagjaik részére;
  • Közreműködnek adatlapok, dokumentumok felolvasásában, kitöltésében;
  • Tájékoztatást adnak a különböző pályázati lehetőségekről;
  • Részt vesznek a helyi rendezvényeken;
  • Szemléletformáló foglalkozásokat szerveznek;
  • Népszerűsítik a központi rendezvényeket és megszervezik a tagok bejutását;
  • Kapcsolatot létesítenek és tartanak fenn a helyi civil szervezetekkel, közszolgáltatókkal, médiával.

Fontosnak tartjuk, hogy a Debrecentől távolabb élő látássérült tagok közvetlenül vehessék fel a kapcsolatot velünk. Ez által megkönnyítsük, meggyorsítsuk ügyeik intézését és fejlesszük a közösségi tevékenységet, összetartást.

A csoportvezetők elérhetőségeiről kérjük érdeklődjön az egyesület elérhetőségei egyikén.