
A művészet mindenkié
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete és a Tiszafüredi Városi Könyvtár közös szervezésében kerül megrendezésre néhai Kádár Nagy Lajos művész úr látható és tapintható kiállítása.
– Helyszíne: Városi Könyvtár 5350 Tiszafüred Petőfi S. u. 15.
– Megtekinthető: 2022. március 22-től április 22-ig
– Megnyitó és szemléletformáló foglalkozás 2022. március 24. 10 óra
Köszöntő beszédet mond dr. Kunkli Tiborné a LÉARE elnökségi tagja, és Prinyi Tünde a Városi Könyvtár igazgató asszonya.
Életének 80. évében távozott az élők sorából a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesületének tagja, Kádár Nagy Lajos, az Ebesen élő, Holló László-díjas festő- és szobrászművész. Sárrétudvariban született 1939-ben, Debrecenben érettségizett, s később fiatal építészként ott is dolgozott. Már fiatal korában is érdekelte a képzőművészet, alapvetően mégis más utat választott: építészmérnöki diplomát szerzett. Bár rajzolni, álmodozni azon a pályán sem volt lehetetlen, de mégis másfajta precizitást igényelt.
Kádár Nagy Lajos évtizedekig főmérnöke volt a Hajdúszoboszló Fürdőnek. Ezt követően veszítette el fokozatosan látását és kezdett foglalkozni a festészettel, szobrok alkotásával.
Látássérültként gondolt azokra az emberekre is, akiknek hozzá hasonlóan a festmények a látás segítségével nem adnak élményt. Olyan képeket festett, amelyeket vak személyek tapintással képesek érzékelni, az aliglátó és a gyengénlátó embereknek pedig a tapintáson túl az erős színgazdagság teszi lehetővé a festmények élvezetét. A szobrok érintésével pedig a vak emberek is művészeti élményekhez jutnak.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel!
A szervezők
