Júniusi szemléletformáló programjaink

Írta ekkor
In Uncategorized /

 

A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete júniusban összesen 11 alkalommal tartott szemléletformáló programot, együttműködve a DMJV Családsegítő Központ munkatársaival.

1.-én a Református Kollégium Általános Iskolájában, 6.-án a Huszár Gál Óvodában, és a Szent Efrém Általános Iskolában, 7.-én Poroszlón az Országos patika napon, 9.-én az Angyalkert Óvodában, 12.-én a Huszár Gál Általános Iskolában, 14.-én az Ady Endre Gimnáziumban, 15.-én a Balmazújvárosi Kistérség Humán szolgáltató Központjában, 19.-én a Debreceni Hunyadi János Általános Iskolában, 22.-én hajdúböszörményi Görögkatolikus hittáborban, 24-én pedig a Múzeumok éjszakája keretein belül,. a Déri Múzeumban jelentünk meg szemléletformáló előadás tartása céljából.

Az óvodai foglalkozások során a gyermekek bekötött szemmel tapintható ábrát színeztek, párosító játékokkal játszottak, illetve a vakvezetőkutyus munkáját is megismerték, akit a program végén meg is simogattak.

Iskolai szemléletformáló programjaink keretében a diákok a látássérültek által használt hangot jelző, beszélő és tapintható segédeszközökkel ismerkedtek meg, elsajátították a helyes segítés technikáit, illetve betekintést nyertek a vakvezetőkutyák munkájába.

A programokon Bagoly Tiborné, Suhajda István, Szakál Zsombor, Szanics László és Babik Tamás munkatársak képviselték az Egyesületet.

A 11 alkalom során összesen 1232 fő nyert betekintést a látássérült személyek mindennapi életébe.

Babik Tamás

LÉARE munkatársa

Cikk megosztása