Kettős jubileumot ünnepelt a LÉARE

Írta ekkor
In Uncategorized /

 

A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete (LÉARE) minden évben ünnepélyes keretek között, az egyesület tagjai, partnerei és önkéntesei aktív részvételével ünnepli meg a fehérbot nemzetközi napját, melynek keretében díjátadásra is sor kerül. A kettős jubileumot ünneplő Egyesület idén október 19-én 10 órától a debreceni Újkerti Könyvtárban tartotta meg a hagyományos fehérbot napi ünnepségét.

A látássérült emberek érdekében tanúsított több évtizedes szakmai munkája elismeréseként az eseményen három személy, dr. Medveczky Nóra, Kupor István, Völgyesi Ferenc vehette át a híres szemész főorvosról, Dr. Molnár Lajosról elnevezett Emléklapot és Emlékérmet.

A LÉARE 2023-as fehérbot napi eseményén kettős jubileumot ünnepelt: 70 évvel ezelőtt, 1953-ban alakult meg a Vakok Szövetsége megyei szervezete, és 20 évvel ezelőtt 2003-ban jött létre az önálló egyesület, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete. Ez alkalomból a több évtizedes kitartó és elkötelezett munkájuk elismeréseként, valamint a látássérült emberek közösségi életének megerősítéséért többen jubileumi emléklapot vehettek át. A Vakok Világa c. folyóirat korábbi lapszámaiban megjelent írások felolvasásával megelevenedett a 70 éves szervezet főbb eseményei, jelentős programjai, mérföldkövei. Akik visszaemlékeztek az eltelt időszakra Rózsa Dezső és dr. Nagy Sándor, aki kérdezte őket, dr. Nagyné Berke Mónika.

A gálaprogram részeként az idén 45 esztendős Debreceni Színjátszó Stúdió Független Színház tagjai „Bekötött szemmel…” címmel ünnepi műsorral készültek a fehérbot nemzetközi napja alkalmából.

Az összeállításban debreceni és Magyarországon élő látássérült költők és írók a vakságról szóló haiku költeményeiből, verseiből és novelláiból, valamint Mozart, Teleman és Bach zeneműveiből halhattak a résztvevők. A műsort erre az alkalomra dr. Pinczés István szerkesztette. Előadták: Kókai Gabriella, Vlajk Mária, Subai Ildikó, Debreczeni Ferenc, Mester István. Furulyán közreműködött: Szabó-Maák Bálint, a debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tanulója.

A rendezvény különlegessége, hogy az előadott versek A Fény az időben című antológiában is megjelentek, melyet az MVGYOSZ 2022-ben adott ki vak és gyengénlátó írók és költők műveiből. A versek között Debrecenben élő költők és írók művei is elhangoztak.

Hegedűs Katalin, dr. Nagyné Berke Mónika

Cikk megosztása