
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális egyesülete novemberben összesen 6 alkalommal tartott szemléletformáló programot, együttműködve a DMJV Családsegítő Központ munkatársaival.
6-án és 13-án a Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskolában, 8-án és 24-én a Kereskedelmi és Vendéglátóipari technikumban, 13-án a Szent József Általános Iskolában, 20-án a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, 29-én pedig a Mesekert Óvodában jelentünk meg szemléletformáló óra tartása céljából.
Az óvodai szemléletformálás alkalmával a gyermekek bekötött szemmel párosító játékokkal
játszottak, tapintható ábrákat színeztek, gyöngyöt fűztek, illetve megismerhették a vakvezetőkutyusok munkáját.
Az iskolai programok esetében a diákok a bekötött szemmel történő fehérbotos közlekedést próbálták ki, mely során maradandó élményekkel gazdagodtak, megismerték a helyes segítés technikáit, a tapintható, és hallható segédeszközöket, és a pontírást. Betekintést nyertek a vakvezetőkutyák munkájába, akit az előadások végén meg is simogattak, valamint ajándékba Braille abc-t vittek haza.
A programokon Bagoly Tiborné, Gál Viktória, Kunkli Tiborné, Szanics László, Babik Tamás munkatársak, illetve Szakál Zsombor önkéntes és Remsey kutyus képviselték az Egyesületet.
A 6 alkalom során összesen 349 fő ismerte meg testközelből a látássérült személyek mindennapi
életét.
Babik Tamás
LÉARE munkatársa